Deák Ferenc ötéves korától, 1808-tól lakott Kehidán, a falu közepén, egy kis emelkedésen álló kúriában. A kehidai kúriát Hertelendy Gábor építette az 1740-es években. Hertelendy nem csak birtokosa volt a településnek, hanem feltámasztója is, hiszen a török időkben teljesen kihalt Kehidát ő építette újjá és népesítette be újra. Az L alaprajzú, földszintes épület közel kétszáz évig nagyobb átalakítás nélkül szolgálta urait. Ma látható, végleges formáját az 1920-as években végzett bővítéskor nyerte el a kúria. A Deák család úgy került kapcsolatba Kehidával, hogy Deák Gábor, Hertelendy Gábor egyetlen leányát, Hertelendy Annát vette feleségül. Amikor a házasságukat alig több mint tíz év múlva felbontották, Kehida az asszony tulajdonába került, Söjtör pedig Deák Gáboréba. A kehidai birtokot fiának sikerült visszaszereznie, úgy, hogy édesanyja adósságait átvállalta a birtok tulajdonjogáért cserébe. A Deák család tehát, 1803-ban tért vissza Kehidára. Deák Ferenc a kehidai kúriát 46 éven keresztül – 1808-tól 1854-ig – tekintette otthonának. Ezekben az években a reformkori Magyarország szinte valamennyi kiemelkedő személyisége járt Kehidán. Ma a Deák Ferenc Kúria a “haza bölcsének” egykori lakhelye múzeumként és rendezvényházként működik.
Nyári időszak: (április 1-től - szeptember 30-ig) | |
Hétfő | Zárva |
Kedd | 10:00 - 17:00 |
Szerda | 10:00 - 17:00 |
Csütörtök | 10:00 - 17:00 |
Péntek | 10:00 - 17:00 |
Szombat | 10:00 - 17:00 |
Vasárnap | 10:00 - 14:00 |
- a tárlat megtekintésére általában 30 perc időt javaslunk | - a pénztár 16.30-ig tart nyitva, |
- a kiállítóhely 17.00 órakor bezár. | - a pénztár 16.30-ig tart nyitva, |
Téli időszak: (október 1-től - március 31-ig) | |
Hétfő | Zárva |
Kedd | 10:00 - 16:00 |
Szerda | 10:00 - 16:00 |
Csütörtök | 10:00 - 16:00 |
Péntek | 10:00 - 16:00 |
Szombat | 10:00 - 16:00 |
Vasárnap | Zárva |
- a tárlat megtekintésére általában 30 perc időt javaslunk | - a pénztár 15.30-ig tart nyitva, |
- a kiállítóhely 16.00 órakor bezár. | - a pénztár 15.30-ig tart nyitva, |