Places

Öreg-hegyi Fénykereszt Kustány településrész

Address
8784 Kehidakustány, Öreg-hegy 2.

View on map

Description

A fénykereszt, nem attól fénykereszt, hogy világít, vagy ki van világítva, hanem attól, hogy a Mindenható Isten világítja meg, árassza el kegyelmével, a hittel imádkozókat pedig ez a fény kíséri.

„Minden hely, ahol 7.38 m magas kereszt fel van állítva és a Dozulé-ban általam mondott imát imádkozzák, minden katasztrófától megmenekül… Minden kereszt, mint egy őrtorony őrködik felettetek. Mert az a város, amelyben e keresztemet felállítják, az ÉN oltalmam alatt áll. Imádkozzátok minden keresztem előtt naponta a dozulei imát abban a biztos tudatban, hogy ÉN ott vagyok…” „Ha az imát szívvel mondjátok, akkor sok kegyelmet kaptok minden ilyen kereszt előtt… Imádkozzatok együtt… Minden imát megáldok, melyet hittel imádkoztok e kereszt lábánál…Minden ima növeli a kereszt hatóerejét.”

november 15-én II. János Pál pápa apostoli áldását adta mindazokra, akik e keresztet felállítják. Magyarországon 2002. november 1-jén állították fel az elsőt Debrecenben.

Minden fénykeresztet úgy kell felállítani, hogy a két karja kelet-nyugat irányba mutasson. A kereszt csúcsa három ponton kék fénnyel van kivilágítva, amely a Szentháromságot, az alsó részén négy fehér pedig Jézust, mint az Ég és a Föld összekötőjét hirdeti.

A fénykeresztet nemcsak Kehidakustány lakóinak állítottuk, hanem az ide látogató vendégeknek is. Ez a jelkép Istenünk dicsőségét, szeretetét, a szenvedés ellenére is bennünket boldogítani akaró örömét hirdeti.

1996. július 16-án, Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén az Úr Jézus Fernanda Navarro, Grenoble-ban lakó családanyának adott kinyilatkoztatása által indította el világszerte több ezer kereszt felállítását, általa pontosan megadott méretben (magassága: 7.38 m, egy vízszintes szár hossza: 1.23 m (2,46), mivel Krisztus keresztje a Golgota hegyén 738 m magasan állt.

Ezen keresztek által előre hirdetem dicsőséges eljövetelemet…” „…Szent Anyám tiszteletére kívánom, hogy a kereszt a fehér és kék színt hordja magán…” „Mondom nektek, hogy Szent Anyám minden ilyen kereszt alatt ott fog állni, hogy a Golgotán megfeszített Fia keresztje alatt állt.” – „Minden kereszt áldás a Föld számára…Mindegyik a fundamentumáig az Ég által meg lesz áldva… Egyetlen kereszt helyét sem ember kereste ki, minden Istentől származik…”